Szívem rejtett zugában vár egy piciny fény,
Tudja, nem felejtettem el, él még a remény.
Szeretni jöttem a Földre, megbocsátani a rosszat,
Utat mutatni ha eltévedtél, kezem nyújtani: fogjad. 

Általam néha új dolgokat élhetsz meg talán,
Ha mérges is lennék, nem vagyok az igazán.
Könnyen leszerelhetsz engem egy két puszival,
Játékos öleléssel, nevetéssel, érzéki csókkal. 

Nem kell hozzám használati utasítás sem,
Egyszerű vagyok, csak értsd meg a lelkem.
Nem szeretem kitalálni, ki mire gondol, mit érez,
Ha nem mondod el ezeket, engem nagyon feszélyez. 

Ha azt mondom, nincs semmi baj, akkor nem tudom
Igazából mi az vagy nehéz még megfogalmaznom.
Nem akarlak bántani, megértetni szeretném, mi zavar,
Nem mindig te vagy az ok, ez benne örökös csavar.

Van, mikor még magamat sem értem, se a reakcióm,
Ezt próbálom megmutatni, hátha te kioldod a csomóm.
Néha csak arra vágyom, elmond nekem újra és újra,
Miattam pendült meg benned a boldogság húrja. 

Mert nekem a legfontosabb szeretteim jóléte, derűje,
Ezért helyezek mindenkit minduntalan előbbre.
De most azt tanulom mégis, hogyan legyek több,
Úgy, hogy az én helyem magamnál legyen előbb. 

Adjak, de a segítséget én is fogadni tudjam jó szívvel,
Ne érezzem azt, hogy visszaélek más szeretetével.
Botor gondolat, hogy ez történne, ha más segítene,
Ezt ismerem csak, magam oldani meg minden esetbe.
2025.01.26.