Megkértem a szelet, simogassa meg lágyan tested,
Arcodon a gond okozta ráncot édesen puszilja meg.
Megkértem a napot, töltsön fel meleggel, mint a szeretet,
Világítsa meg utad, s legyen egy csendes emlékezet.

Megkértem az eget, mutassa meg kékségének erejét,
Színe, mint az óceán, mutassa érzéseim valós mélységét.
A madarakat kértem, énekeljenek valami kedvedre valót,
Röptükkel vigyék gondjaid messze, tereljék a gondolatot.

A földet csak arra kértem, vigyázzon rád, utadon vezessen,
Vigyen célodhoz biztonságban, s ha botlasz, tested puhára essen.
Megkértem a felhőt, néha sírjon, hogy az eső lágy dallamában megpihenhess,
Kimossa belőled a rosszat, a bánatot, s helyettük melengető, jó érzéseket élessz.

Kérem az angyalokat, mindig vigyázzanak te rád,
Veled szép csak nekem ez a furcsa, kirekesztő világ.
Csak általad találtam meg benne végre a helyemet,
Remélem, hogy te is érzed, együtt minden jobb lehet.

Központom vagy, élek nélküled is, talán így is kell végig,
De gondolataimban, s érzéseimben ott élsz, repítenek a célig.
Belül tudom, érzem: te vagy, csak te, akit nekem szántak,
Veled különlegesnek érzem magam, szinte csodásnak.

Nem tudom, kit kérjek, engedjen minket együtt lenni,
Minden napunk minden percét emlékezetessé tenni.
Szerelmünk által magasságokat hódítani meg újra és újra,
S a csillagok közt rátalálni az igazi, tiszta valónkra.
2025.06.29. H.Péter