Hazafelé tartottam, de egyszer csak egy ismerős dallamfoszlány megtoppantott. Közben a szél energia- és örömimpulzusokat lökött felém. Letaglózott. Miután felocsúdtam, elindultam a hang felé. Vonzott magához. Ahogy közeledtem, úgy erősödött bennem egy érzés: itt a helyem. Csend lett. Átjárt a csalódottság: elkéstem. De tovább megyek, izgatott vagyok, minden zajra figyelek. Végül megtalálom, amit kerestem. Egy tükrös terem, pár emberrel. Nyitott ajtón át leskelődöm, vívódok, hogy bemenjek-e. Bent táncot tanultak. Csak egy ember hangját lehetett hallani. Számolt és mozgott: egy: láb fel, kettő: lép, három: kar lendít, négy: másik kar…de már őt sem hallom. Karomat érinti egy kéz. Összerezzenek. Belenézek a kék szempárba és elakad a lélegzetem. Hosszan bámultam, mire megszólalt: Szia, Győző vagyok! Tagja a csapatnak. Ha szeretnél, bejöhetsz, és akár ki is próbálhatod magad. Mosolyog rám, és bekísér a többiekhez. A kisugárzása magával ragad. Szavaim a torkomra fagynak. Végtelen nyugalom száll meg. Tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Barátságos arcok fogadnak. Mesélnek, majd táncolnak, most zenével. Megbűvölve nézem őket. Mintha erre születtek volna. Látszik, mennyire élvezik. A tánc és a zene szeretete hozta őket össze. Nagyon tetszett az előadás. Boldogan, felszabadultan hagytam el az épületet. Varázslatos élmény volt. Vonzották a tekintetet. Sugárzott róluk az öröm, s a jókedv. Sok idő telt el az óta, hogy ott jártam. Más fele sodort a szél. De ha becsukom a szemem, visszakerülök közéjük, és átjár az a furcsán jó érzés: boldogsággal vegyes nyugalom, mégis szikrázó izgalom.
Győző és a P.D.S. tánccsoport
