Nem értem miért akkor jövök rá, hogy szeretem,
ha már elküldtem, s helye rég kihűlt mellettem.
Miért most hiányzik,
miért most virágzik
érte szívem, s mikor itt volt nekem,
bántottam és nem értékeltem.
Voltak, amik nem tetszettek benne,
volt, amit nem tettem meg érte,
de sok jó és szép is volt, miket
együtt éltünk át. Szeretetet.
Törődést, félreértést és sok valóságosat,
mik mással sokszor csak álom maradt.
Szeretnélek újra látni,
karommal átölelni,
érezni ajkaid az enyémen,
s szeretni Téged egészen.
Tudom, amit tettem veled önző volt,
megmarad benned, mint vérző folt,
de igyekszem majd a vérzést elállítani,
s a még fájó sebed hamar begyógyítani.
Hogy újra átélhesd a világ legszebb csodáját,
szeretni és szeretve lenni egy életen át.
Mindketten változunk, ahogy a világ,
de szerelmünk most csak nyíló virág.
Két évet már boldogságban töltöttünk,
s hiszem, hogy ennél többet is elérünk.
Sok dolog van, mit már most máshogy látok,
de még tőled megbocsátásra várok.
Tudom, bűnöm nagy, és nehéz a döntés,
de várok, míg újra el nem fog az érzés.
Ha szeretsz még, és megadod az esélyt,
szeretni foglak és táplálom a reményt.
Tudom, nehéz ezek után bennem megbíznod,
de nem akarok újabb fájdalmat, csak boldogságot.
Kockázat nélkül nincs nyeremény, nincs élet,
nincs szerelem, nincs semmi csak a végítélet.
Kérlek, fogadd el tőlem bocsánatkérésem,
és fogadd el a szerelmet, mit újra neked adnék, mint régen.
/2010.05.06./
