A szívemben hordozlak, mert ott lakik a szerelem,
de a lelkemhez kötődsz, így marad örök, végtelen,
az, mit irántad érzek, amin nem változtathat semmi,
így leszünk mi együtt, míg élek, és ha már csak senki.
Ismeretlenül is ismerlek, hozzád húz a láthatatlan erő,
melletted elszáll minden gond, lelkem gondtalan felhő.
Általad olyan ember lehetek, akivé válni vágytam régen,
hiszel bennem oly nagyon, hogy erejével magasan szállok az égen.
Csillagok fényében fürdetsz, és én téged az enyémben,
boldog mosolyom ajkaiddal áll összeköttetésben.
Reménnyel telve térünk vissza egymáshoz újra és újra,
Te vagy a végzetem! A szívem, lelkem halkan ezt suttogja.
Sorsunk összefonódott egy többlépéses táncban,
vezetjük egymást, tanítjuk, és elveszünk egymásban.
Hol lassabb a zene, hol gyorsabb, s van, mikor csak bennünk szól,
lelkünk zenéje is egy ritmusra jár, néha elengedsz, néha fogódzol.
Talán csak naív vagyok, mikor arra gondolok,
veled a gondok sem lehetnek akkora kunsztok.
Mert már nem egyedül állsz szemben a haddal,
fogd a kezem, nem hagylak egyedül semmi bajjal.
Szeretlek. Féltelek. Bár tudom, erőd nagy,
nem kímélt az élet, rögös volt idáig az utad,
de hiszem: nem véletlenül ismerkedtünk meg,
szeretném szebbé tenni az életed, a jelened.
A múltad, amit engedtél megismerni, elfogadom,
nem voltál talán átlagos, de ezt igazán nem bánom.
Lehet, hogy bután hangzik hangosan kimondva,
tudva milyen voltál, érzem magam biztonságba.
Benned van, részeddé vált, de így lettél az a férfi,
ki elrabolta szívem, kit tudok őszintén tisztelni.
Olyannak szeretlek, amilyen vagy, s mosolyogva látom,
hogy a hatás kölcsönös, s én oly rég óta erre vágyom.
Adni és kapni viszont, egymást emelve az égig,
tanítani kedvességgel, kitartani mindvégig.
támogatni egymást, segíteni és nyújtani a kezet,
fényt gyújtani, mielőtt bármelyikünk eltéved.
2021.08.04.
