Száll a füst az ég felé,
Testetlen, mégis formát ölt,
Formákat rajzol a levegőbe,
Illata lelkemig hatol,
Szemem behunyom. Befelé
figyelek már. Elképzelem,
Hogy táncolsz velem,
A színes naplementében.
Ajkam mosolyra húzódik,
Lelkem tánca vidám, örök,
Illata sejtjeimbe ivódik,
Bódít, s mégis oly tiszta,
A formákat akarom látni,
De nem fogynak a lépések,
Szól valahol egy dallam,
Kettőnk zenéje: szerelem.
Érzését el sosem feledem.
Keresem, kivel átélhetném,
Bár már most átölelhetném.
Vágyom rá, mert oly gyönyörű,
Természetes, de nem egyértelmű.
Ki az, kivel járhatom ezt a táncot.
Ki lesz, aki letépi rólam a láncot.
Ki lesz, ki fogja majd a kezem.
S kinek lábai elé teszem szívem,
S ott jó helye lesz. Majd érzem.
Ölelő karjai közt biztonság,
Szemeiben tenger érzelem,
Közöttünk elektomosság,
Természete simulékony:
Erős, mégsem tolakodó,
Megtart, mégis hagy teret,
Nem ural, de ott van, ha kell,
Vigyáz rám, én is rá, és figyel.
Befejezi a gondolatom,
Létezel, nem vagy álom.
Szállj hozzám, mint a füst.
Hódítsd meg szívem, lelkem.
Tiéd leszek akkor egészen.
Lényed, mint folyékony ezüst,
Körbeölel, majd megszilárdít.
Erős leszek, tőled, kedvesem,
Gyere és legyél mellettem.
Éljük meg amit elképzeltem.
2023.08.07.
