Kinyitom a szemem, szám mosolyra húzódik önkéntelen,
Rád gondolok, az álom még csendben itt lebeg felettem.
Elillan, mikor kinyújtott kezemmel a semmit markolom,
Hiányod az csak, amit szinte érintek a hideg paplanon.
Oldalra fordulok, s átölelem magam, már nem nevetek,
miért van ez, áruld el kérlek, hogy ma sem lehetek veled.
A következő percben megkapom a választ, gyerekeim
hangja töri meg a gondolatot, s aki válaszol: férjem.
Van egy életem már, választottam egy utat magamnak,
de nem tudtam, hogy ez nem az, amit nekem szántak.
Lehetek talán még boldog, várhatnak szép dolgok,
s talán veled lesznek szépek a jövőben a napok.
2020.04.23. (B.Z.)
