Esteledik, s ahogy egyre sötétebb lesz körülöttem,
úgy merülök el egyre inkább az álmodozásban.
Telnek az órák, a napok, a hetek csendben,
sehogy sem találom a helyem a valóságban.
Kétségek közt kapaszkodok a jelen talaján,
s még mindig csak egy dologra várok igazán.
Rád, hogy üzend, jövök már, hogy hiányod enyhítsem,
kezünk egybe fonódhasson, egyek legyünk egészen.
Repülök hozzád, mert szívem nem bír már magával,
kéri az ígért szeretetet, s ezért szembe száll hadával
a rossz érzéseknek, kérlek, el akarok felejteni mindent:
ami bánt, ami fáj, ami éget, kínoz, mar, és felemészt.
Boldog szeretnék lenni, s ebben elmerülni egészen,
gondtalanság rajzolja mosolyom ajkaimra, s hiszem,
megtölti szívem-lelkem azzal a tiszta erős fénnyel,
mi életet sugároz belém, vibrálok élet teli reménnyel
2020.04.29. (B.Z.)