Csak ülök a parton, s figyelem a tengert,
Ezt a szeszélyes, s hatalmas víztömeget.
Már nézni is gyönyörű. Oly szép, mikor
Kergeti egymást a sok csipkés fodor.
A nap sugarai csillognak a víz tükrén,
De előbb megpihennek az árboc tetején.
Dagály mossa a kavicsos partot, hol
Egy magányos lány szerelmes dalt dúdol.
Bűvölten figyeli, ahogy naplementének
Színei a víztükrön összekeverednek.
Közben pici szerelmére gondol:
Ó Édesem! Nagyon-nagyon hiányzol!
Bárcsak itt lehetnél most is velem, nem lenne
Ennyi bánat és szomorúság kis szívembe.
Végigsétálok veled gondolatban
A kies part bűvös éjszakájában.
S mikor a tájra a legmélyebb csend borul,
Hullócsillag gurul át az égen hanyagul.
Szabad utat adva így a reménynek:
Hogy kívánságai teljesülhetnek.
S nem szeretne mást az ö szerelmes szíve:
Kit párjául választott, mindig öt szeresse!
/2004. augusztus/
