Mikor a hajnal mellettünk csendben elosont,
Én mélyen aludtam, ő pedig ébren volt.
Apró csókokkal halmozta el testem,
Csendben meghódította a lelkem.
Szerelem sugárzott minden érintésből,
Nem akartam soha többet kiesni e fényből.
Elhessegettem minden rossz gondolatot,
Hogy átélhessek minden gyengéd pillanatot.
Amit csak nekem szántál, amit csak te adhattál.
Szépen lassan a szívembe lopóztál.
Nem tudom, hogy tudtál átmászni azon a falon,
Mit magam köré emeltem még fiatalon.
Mert azt hittem, így megmentem azt a kicsi jót,
Mi még nem kapott az élettől sebet se karót.
De itt vagy a belsőmben, érzem, hogy elönt a nyugalom,
Nem félek, nem fáj, kérlek vigyázz rám nagyon.
Több jót kaptam Tőled egyetlen éjszaka alatt,
Mit valaha remélni mertem, mit megérdemeltem,
Jó lenne, ha már nem kéne újra emelnem a falat,
De hogy az enyém maradsz örökre, nem hihettem.
Fáj, hogy nem vagyok egész, hogy csorba a szívem,
így nem tudom viszonozni, amit teszel értem.
Mélyen legbelül érzem: bánt ez a tudat,
Mardos a kétség: biztosan ezt akartad?
De arcodon mosoly ül, sehol a kétség:
Kérlek, csak hagyd, hogy szeresselek még!
2017.05.02.
