Töklámpásom halvány fényében,
rémálmaim szereplői jönnek értem.
Kisebbek, mint amikre emlékszem,
a félelemtől reszketek egészen.
Töklámpásom pislákoló fényében
érdes kacagást hallok éppen.
Ereimben megfagy a vér,
drakula az vagy denevér?
Töklámpásom sárga fényében,
árnyak mozognak a kertben,
s ettől a hátamon hideg futkos, szalad,
nincs menekvés, nincs hova elbújhassak.
Töklámpásom nevető fényében
szörnyek csöngetnek be értem,
szuszogni sem merek, mert tudom,
meghallják és bemásznak a kulcslyukon.
Töklámpásom táncoló fényében,
csöngetést-kiáltozást hall fülem.
Csokit vagy csalunk! – így szólnak ők:
szellemek, zombik, boszorkányok, tökök.
Töklámpásom vibráló fényében,
megnyitom ajtóm, kilesek a résen,
kezemben csokis-cukros tállal,
szembenézek félelemmel-halállal.
Töklámpásom kialvó fényében,
édességet osztogatok esztelen,
mert ha elrontják a gyomrukat,
nem fenik rám csorba fogukat.
Töklámpásom nem ég már,
de édességre még mindig vár
egy-két későn kelő, portyázó,
kérlelő sikolyuk velőt rázó.
Töklámpásom kihűlt lényében,
titkot fedett fel a Halloween-ben,
mind-e szörny, mik ajtóm verték,
gyerekek csak, kik célul tűzték:
A legtöbb csokit idén ők szerzik.
/2011. 10. 27./
