Minden is megtörténhet itt,
Tudja azt, ki magyart tanít.
Már írjuk az elemzést, akkor mondjuk:
De hát még el se is olvastuk.
Elővesszük a szöveggyűjteményeket,
Olvassuk a Góg és fia vagyok én című verset.
A magyaróra kész viccgyűjtemény,
Ki szokott volt jegyzetelni, annak ez tény.
Szegény Ady sokat szenvedhetett,
Hogy 1877-1919-ig született.
Iskoláit Érmindszenten kezdte,
Szilaji iskolában végezte.
Aztán Ignotus került a képbe,
Mint a Nyugat főszereplője.
Mindenki tudassa magával,
A szimbolizmus nem egyenlő a szimbolikával.
Első hallomásra úgy látszik, mintha
Nem tudnánk a magyart se szóba, se írva.
Pedig ez nem így van, tudja a tanárnő,
Csak eltakarta a tudás fáját Néró, a véres költő.
Babits Bihály még azt is tudta:
”Nem lépsz be egyszerre két patakba!”
/2003. december/