Ezt a verset egy ellenversnek szánom,
Mert a két napig tartó bizonytalanságom
Ellen írom és egészen rímes,
Formája pedig vers.
A lényege: magabiztosság, ami már
Engem jellemez, mióta tudom: valaki vár
Rám. Az a valaki Te vagy, és szívből
Sajnálom, ha megbántottalak. Az életről
Nekem mindig is más véleményem
Volt, mint másoknak. Az enyém
Sokszor nehéz volt,
De ez mára a múlt.
Ma már tudom, nem csak az én életem
Nehéz, van, kinek még nehezebb, elhiszem.
De nem az életről alkotott véleményem
Itt a lényeg, hanem akivel azt leélem.
Szeretném, ha ezt az angol keringőt velem
Táncolnád végig. S megígérem,
Én eltáncolok Veled minden gondon
Át, egészen a sírig. S az egész világon
Áttáncolunk boldogan, úgy, mint akinek
Gondjuk nincs, s boldogok, hogy szerelmesek.
Ők már egymástól el-és meg nem vállnak,
Ha kell egymásra akármennyit várnak.
Szeretik egymást, meghalnának, ha megtudnák,
Hogy egy másikért, mint szemetet eldobnák.
Összetartoznak, ők tudják, de vannak, kik
Nem értik ezt, hisz régen volt, hogy ezt érezték.
Mi egymáshoz tartozunk, ezt sugallják az álmok,
A szellemek, a hold is és a fényes csillagok.
A hold nagyon rejtélyes, mindig ugyanazt
Az arcát mutatja, de ő ad néha vigaszt.
Ránézel, elgondolkodsz, rájössz a valóra,
Átgondolsz mindent, rálelsz a megoldásra.
Beszélsz hozzá, olyan, mintha válaszolna,
Bűvös fényével, úgy érzed, mintha átkarolna.
Szeretlek Téged, s remélem
Érted sokáig élhet szívem,
Mert s szívem csakis érted él,
Téged szeret, és mindig remél.
Megbántam már a vétkes érzést
S a gondolatot, s ez nem lehet kérdés
Tudom, hogy a szívem őt nem szereti
Oda többé beférkőzni soha nem engedi.
Hisz elárult, megbántott,
Kihasznált s eldobott.
Bár iránta érzett gyűlöletem
Nem oly neves, de NEM SZERETEM!
Csak és kizárólag Téged szeretlek,
S elmenni tőlem soha nem engedlek.
Nem tudom elképzelni azt, hogy az életem
Nélküled boldogságban leélhetem.
Immár bizonytalanságom lezártam magamban:
Nem őt szeretem, hanem Téged, napról-napra jobban.
/2004. 10. 04./
