Az éjjel érdekes álmom volt,
Ami az árvíz idején játszódott.
Ázsiában, és ott Édesemmel
S néhány felnőttel és gyerekkel
Bent rekedtünk egy erdőben,
Mi már félig állt a vízben.
Nagy hullámok döngették a falakat,
A gyerekek féltek, s a szüleikhez bújtak.
Felmásztunk Kedvesemmel az egyik falra,
Hogy lássuk, mikor jön a következő áradata
A felbőszülő óceánnak. S egyszerre hatalmas
Hullámok csapódnak a falhoz. S fájdalmas
Kiáltással felkel szegény gyerek, kit a víz
Nekivágott a falnak Sír, vígasztalom. S visz
Minket a következő hullám, de nem hagyom
Magam, s a legközelebbi tárgyat megfogom.
Elment a víz gyorsan biztonságosabb helyre
Megyünk. A többiek jönnek elénk sietve.
Dönteni kell, ez így nem maradhat,
Hisz az erőd bármikor ránk omolhat.
Döntök, megyünk, hisz hegy van mögöttünk,
S ha a tetejére felérünk, megmenekülünk.
De magas az, s nem tudjuk idejében elérni,
Akkor próbáljunk meg a barlangokban elbújni!
Lehetetlen, a gyerekek nem tudnak felmászni,
Akkor kénytelenek vagyunk őket felvinni!
Ha itt maradunk a vízbe fúlunk!
Nem jönnek. Többet tenni nem tudunk!
- Mondtam Édesemnek, s összeszedtünk
Élelmet, takarót, gyerekeket s elmentünk.
Az erődből kilépve homokos domb várt ránk,
S hátulról pedig a hatalmas óceán hullámai
Közeledtek fenyegetően, ahogy próbáltunk feljutni.
A gyerekek is csak jöttek töretlen,
Tudják ők is, beszélni most értelmetlen.
A kisebbeknek segítettek a nagyok,
Tudták ők most már összetartozók.
Nagy nehézségek árán elértünk egy
Teraszt, megpihentünk, de már megy
Is tovább a kis csapat, mert tudja
Most az életéért harcol. Ha megállna
Ide veszne, de nem hagyjuk ezt, ha
Már eddig elértünk, nem adjuk fel. Ma
Így is sok embert veszítenek el, akit
Kicsi szívünk nagyon szeret. Senkit
Nem hagyunk el, s már látom
A barlangot, menekülésünk esélyét,
Gyerünk gyerekek, csak három
Méter, ez már gyerekjáték.
Fent vagyok, Édesem feladja
Kicsiket, s márcsak az apa,
Ő az utolsó, ő hiányzik még.
Kimerült. A kicsik felsegítenék,
De nem hagyja, odamegyek,
Megfogom kezed, s felsegítelek.
Megbújunk egy csendes zugban,
Félelemtől reszket még a levegő,
Inkább lennénk most otthonunkban,
De nem lehet, az áradat jő.
S egyszerre hatalmas robaj törte
Meg a csendet, elmosta a föld
Színéről az erdőt. Sokak élete
Mély kínok között végződött.
Balgák, hisz sikerült nekünk is,
De a látványtól kicsordul könnyünk és
Fáj a szívünk, mert pont előttünk
Ér véget életük, kiket szerettünk.
S a kis csapat sírva, összebújva,
A következő csapásra várva,
Reszketve, ölelve szorosan egymást
Várja az égből a mentő áldást.
Istenhez fohászkodik: kicsi, nagy,
Felnőtt, s mindegy honnan való vagy.
Együtt kérjük az Urat, kérjük legyen vége
S megúszhassuk e szörnyű átkot élve.
A gyerekek a kimerültségtől fáradtan
Estek a megvetett fekhelyre, csak én
S Kedvesem maradtunk ébren. Vigyáztam
A kicsik álmát, ne zavarja zaj, se fény.
S Édesemmel ketten, a barlang előtt
Megbabonázva álltunk, s néztük, ahogy jött
A hatalmas hullám, mi elmosott
Mindent, csak romokat hagyott
Maga után. Szörnyű élmény volt,
Megrázó. Szerelmem magához szorított,
Félt Ő is, de jobban féltett minket,
Hála Istennek, a magasság megmentett.
/2005. 01. 23./
