Újra eljött az az óra,
Minek rettegés minden pillanata.
Minden diák rettegve várja
Mikor kerül sor arra,
Hogy a táblához kimenjen
És egy feladattal szenvedjen
Fél órán keresztül
Minek a tanár nem örül.
Jaj, belépett itt a végünk.
S dobja rögtön mentő övünk:
Van kérdés? Ez természetes,
Mert ha nincs, az végzetes.
Az osztályban csend honol,
Míg a tanárnő a helyére bandukol.
A hetes jelent és el nem felejti,
A tanuló helyett diákot kell mondani!
Leülünk, s mindenki a füzetét bújja
De az anyagot kívülről senki sem fújja.
A tanárnő szólít, s egy diák a táblához sétál,
A feladatot elolvasván a lélegzete is eláll.
Ha mást nem is, de felírta a képletet legalább.
S csattan a tanárnő hangja: tovább.
Nagy nehezen elkészül a feladat,
A diák örül, hogy végre a helyére baktathat.
Míg a hetes a táblát törli,
A tanárnő egy újabb áldozatot szemel ki.
De már csak öt perc van vissza,
S mivel a szünethez a tanárnak is van joga,
Feladja a feladatot házinak,
Megkönnyebbülve felsóhajtanak
A diákok, vége az órának már,
A tanár pedig mosolyogva kisétál.
/2004. 12. 17./
