Ágyamon fekszem, messze vagyok Tőled,
gondolatban átrepülöm a mérföldeket.
Lelkem melléd oson, lágyan megcirógat,
fényében fürdet, szeret, véd és reményt ad.
Szám mosolyra húzódik, kezem arcodon,
szemedbe veszek, míg édes ajkad ajkamon.
Kezed érintése oly természetes, cirógatja bőröm,
vágyom rá, hogy mindenem elérje, s a börtön,
melybe száműztek, leomoljon végképp. De nem így!
A téglák betemetnek, mert csalfa vágyam repít,
űz Hozzád, érezni akarom Szíved dobbanását,
Lelked sóhaját, Tested izzó és néma válaszát.
Akarom, mi nem az enyém, s nem is lehet soha,
ezért oly forró csókod, ezért vágyom most is oda.
Ölelésedben elcsendesül a Világ, vagy süket lettem?
De nem! Hiszen sóhajod az előbb tisztán értettem!
Istenem, csak adj időt Nekünk! Töltődnünk kell,
hogy másnap törődhessünk a külön életünkkel!
2020.04.08. Z
Álmodozó pillanatok
2020.04.08. 20:50
Címkék: egyperces
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://myworks.blog.hu/api/trackback/id/tr4415599592
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.