Volt egyszer egy család, akik annyira szegények voltak, mint a templom egere. Ennivalóra telt még, de másra már alig. Dóra és Dani nagyon szerették egymást, és a kis házukat a falu végén. Télen, hideg estéken nem nagyon tudtak mit csinálni, így hát gyertyafény mellett találtak maguknak elfoglaltságot. Tévéjük nem volt, a rádiót pedig ritkán hallgatták, mert szerették a csendet, a tűz ropogását hallgatni, beszélgetni, olykor dudorászni, fütyörészni. A feleség nagyon szeretett olvasni és varrogatni, Dani pedig szeretett rejtvényeket fejteni. Egészen addig tudtak kedvenc időtöltésükkel foglalkozni, amíg meg nem születetett kisfiúk, Dávid. Nagy volt az öröm a Lipóti családnál! Az olvasgatást felváltotta a mesemondás, fürdetés, etetés, de az anyuka ezt sosem bánta. Az apuka is kivette a részét a mesélésből. Volt egy kedvence is, ami egy kismadárról szólt, aki kiesett a fészekből. Dávidnak kevés játéka volt, azokat is otthon csinálták neki: fa építőkockák, egy rongy-labda, egy zokni-dakszli, akit Bruno-nak neveztek el. Mégsem unatkoztak sosem. Annyi mondókát, verset tudtak, mint senki más. Dávid 6. évében hosszú és hideg tél volt. Nem merészkedtek ki a házból, csak, ha muszáj volt. Ezen a télen tanulta meg Dávid a betűket.
Mivel édesapja sok-sok építőkockát csinált neki kiskorában, azt találták ki, hogy ezekre írják rá a betűket, egy kockára egyet. Ahogy egymás mellé rakták őket úgy tanult meg Dávid egyre több szót. Az első betű A, a második P, a harmadik U: APU. Miután már az összes betűt felismerte Dávid, szavakat raktak ki neki, hogy olvasni is megtanuljon. Nagyon ügyesen haladt.
Egyik nap, míg Dóra főzött, Dávid a kockákkal játszott. Olyan ügyesen rakta őket, hogy amikor az édesanyja odanézett, elkiáltotta magát meglepetésében: De ügyes vagy, Dávid! De hát ez egy betűpiramis! Nem is akármilyen. Dávid olyan ügyesen rakta a kockákat egymásra, hogy a következőt lehetett kiolvasni belőle:
I
SN
LVA
TUDO
DÁVID
Dóra és Dávid boldog volt, hogy Dávid ilyen ügyesen és gyorsan tanul. Mire kitavaszodott, a fiúcska már a számokkal is megismerkedett. A kockák egyik-másik szabad oldalára most számok kerültek. Dávid megszerette a számokat is, és ügyesen oldotta meg a szülei által adott feladatokat is. Mire iskolás lett, tudott olvasni, és számolni is egy kicsit. Nem akarták, hogy az iskolában unatkozzon, ezért az írást és a többi matekot ott tanulta meg. A nevét viszont le tudta írni, igaz, azt is csak csupa nagybetűvel. Azóta is emlegetik a betűpiramist a Lipóti családnál.
