Életem versei

Szóra szomjazol, de én tettel felelek,
Ha ez nem elég neked, kimondom: Szeretlek.
Ezt már elhiszed,
S megnyugszik a lelked.
Ismersz, tudod, csöndes vagyok,
Szavak helyett verset írok.
Mert nem mindig tudom mi is lenne
A legjobb szó vagy mondat, mi kielégítene.
Csak később áll bennem össze
Mit is kellett volna szólnom erre.
S bánkódom, ez miért nem akkor jutott eszembe,
S akkor most nem az lenne,
Hogy már megint úgy érzem,
Ezt is jól elcsesztem.
Egy barátom azt mondta nekem:
Életem ne a múltban éljem,
Hanem inkább a jelenben
Álljam meg a helyem,
S tekintsek bízó szívvel a jövőbe,
De nem szabad túl sokat várni tőle.
Azt is tőle tanultam: olyan célokat tűzz ki magadnak,
Amiket igazán el szeretnél érni, s valóra is válhatnak.
Sajnálom, ha úgy érzed, nem bízok meg benned,
Csak nem tudom mindent el merjek-e mesélni neked.
Erre, tudom, rögtön azt válaszolnád: Te érzed!
De szeretném tudni, mi nyomja a lelked!
Tudom, el kell mondjam minél előbb,
De nem tudom, melyik pillanat a megfelelőbb.
Most odaállok eléd, s azt mondom: Beszélnünk kell!
Elmondom, mi az, amit rólam tudnod kell.
Egy történet csupán az egész, mi fájdalmas
És sírásra készlet és a szívem – mintha vas-
Kampóval vájnának sebet bele – fáj és vérzik,
Ezt az érzést csak azok értik, akik ezt átélik.
/2004. 02. 04./