Életem versei

Kinézek az ablakon, hullik a hó,
mindent betakar a fehér takaró.
Szobában meleg van, sütemény illata száll,
édesanyám a konyhában vacsorát csinál.
Két testvéremmel fát díszítünk éppen,
karácsonyi zene szól a háttérben.

Elkészül a nagy mű, lógnak a díszek,
együtt serénykedve lesz szép az ünnep.
Szaloncukor és habcsók íze a számban,
meglepetés rejtőzik a szobám sarkában.
Ünnepire terítve ránk vár az ebédlőasztal,
tele szeretettel készített, finom falatokkal. 

Evés után mindenki nevetve mesél,
a légkört kellemes emlékek lepik el.
Meggyújtva a koszorún mind a négy gyertya
körbeülve beszélgetünk, s szinte elvarázsolva.
Egyszer csak anya beoson a szobába,
azt hiszi, nem látjuk, mi az ő ajándéka.

Beteszi a fa alá és mosolyogva visszajön,
mehet a következő, lesni nem ér, öröm
és jókedv, várakozás, szeretet, remény,
hogy tetszeni fog-e neki az ajándékunk idén.
Mikor mindenki ajándéka a fa alá került,
kis harang hangja szól: mehetünk.

Mindenkire vár valami, egy kis apróság,
készített vagy vett, szívből jövő jókívánság.
Az öröm és szeretet, mi ilyenkor eltelíti szívünk,
boldogok vagyunk, hogy így együtt lehetünk.
Egész este társasozunk, kártyázunk, nevetünk,
majd szívünkben szeretettel aludni térünk.
2011.12.05.