Életem versei

Egy nap öcsém két apró kiscsigával jött haza. Nem olyan természetben összeszedett csúszómászók voltak, hanem amolyan akváriumban nevelt különcök, amiket etetni kell, meg a földet cserélni alattuk. Az üvegdoboz kapott fedőt is, először üvegből, majd, amikor elég nagyok lettek,, lyukacsos-szellőzős tetőt. Viccesen néztek ki, amikor hullámozva másztak az átlátszó falon és két kis csáp-szemeiket lóbálva járták körbe az új helyüket.
S hogy mit ettek? Sokféle zöldséggel próbálkoztunk, de legjobban az uborka vált be. Ez lett a kedvencük. Furcsállottam, hogy úgynevezett csőr-koptatót is el kellett helyezni nekik, mint a hörcsögöknek a futtatót. Csak ezt „megették”. Legalábbis mindig egyre kisebb lett. Csak azt nem tudtam, hogy hol a csiga csőre, ha már koptatni kell. Szájszerve persze van, enni kell, de valahogy egyáltalán nem hasonlít a madarakéhoz. Ez máig rejtély számomra.
A csiguszok szeretik beásni magukat a földbe. Most, hogy már akkorák, mint a tenyerem, vicces, ahogy a földből kiáll a csigaházuk, ami nem igazán kerekdedes, hanem amolyan hosszúkás, persze kerek is, de nem mindenhol.
Valamiért szeretnek az akvárium falán is aludni. Nem tudom, hogyan tudnak rajta maradni és hogy-hogy nem csúsznak-esnek onnan le? Ügyesek. Idén először vettünk észre a földben fehér tojásokat. Úgy látszik elérték a fiatal felnőtt kort. Csendes és nyugodt lények. nem veszekednek és most közösen várjuk a kicsik kikelését, vagy megszületését, vagy hogy is mondjam. Minden nap bekukkantunk, hátha történt valami változás. Eddig semmi. Sőt, valamelyik nap még a két nagy csigusz is eltűnt. Nem láttam őket sehol. Gyorsan ellenőriztem a tetőt, nem-e csúszott el, s léptek meg a lyukon. Bár tény, hogy messzire nem jutottak volna, de hát, nagy az asztal, meg a hátulja. Lett volna ijedtség, meg csiga-csúszás-segítő feltakarítása. De sehol egy árulkodó csík. Jobban szemügyre vettem a földet és észrevettem, hogy a csigaházaik csúcsa éppen, hogy csak kilátszik a földből. Elásták magukat, mintha fáztak volna. Nagyot mosolyogtam az ijedtségemen. Ahogy teltek a napok, egyre türelmetlenebbül és izgatottabban várjuk a kicsi csigákat. Még azt sem tudjuk, hányra számítsunk, mert a „tojásokat” is a földbe rejtették. Várom már a napot, hogy sok kis csúszó-mászó lepje be az akvárium falait.