Életem versei

Szép, tavaszi nap volt. A nap melegen sütött, ezért kitártam az ablakot. Ahogy ott nézelődtem és melegedtem, egyszer csak észre vettem egy kis barna pókot, aki épp a hálóját készült megszőni az ablakom sarkába. Olyan kicsi volt, hogy alig láttam, de elszántan húzta a fonalakat, egyre többet. Apró termete miatt férhetett át szúnyoghálóm (igencsak és) ugyancsak apró lyukacskáinak egyikén.
Mivel nem igazán szeretem a pókokat és azért is, mert az ablakomra erősített háló miatt az étkezésre szánt bogarak nem jutottak volna a csapdájába, egyszerűen kilakoltattam a szobámból.
De nem gonosz és kegyetlen módon. Nem nyomtam agyon és nem is szippantottam fel a porszívóval. Ehelyett hagytam, hogy az ujjamra másszon, és kivittem az erkélyre, ahol az egyik virágosládára engedtem. Innen szabadon távozhat fonala segítségével, vagy ott maradhat, hátha sikerült elkapnia néhány rovart – gondoltam.
A kis nyolclábú egy szempillantás alatt eltűnt a virágok között. Soha többé nem láttam. De amikor az eszembe jut, azt képzelem: jobb élete van, mint a szobámban, ahol éhezett volna. S talán már nagyra nőtt és megvédi magát.