Életem versei

Egy kisfiú vidáman játszott az udvaron, amikor halk, de annál szívszaggatóbb hangocskára lett figyelmes. Óvatosan és figyelmesen kereste a hang forrását, mígnem egy fa alá ért, ahol a fűben egy kismadarat talált. Szegényke olyan kis erőtlen volt, járni is alig bírt, repülni pedig még egyáltalán nem. Bence hazavitte és vigyázott rá. Minden nap fogott neki szöcskét, tücsköt, hernyót. A kismadár egyre erősebb lett, és egyre csak nőtt, míg akkora nem lett, hogy repülni tanulhasson. A szekrény tetejéről ugrott le többször is a szárnyas, de Bence félt, hogy megüti magát, ezért kirakta a szőnyeget puha takarókkal és párnákkal. De a kismadár nagyon ügyes volt, hamar megtanult repülni. A kisgyerek addigra nagyon megszerette őt, de tudta, hogy a madárnak a társai között a helye. Ezért egy szép nyári délután kinyitotta az ablakát, és hagyta, hogy elrepüljön a barátja. A kis állat, amint meghallotta társai énekét, már kint is volt az  udvaron. A fiú hirtelen nagyon szomorú lett, mert barátjának tartotta a kis lényt és azt hitte nem látja viszont. Minden reggel szórt az ablakpárkányra egy kis eledelt neki, ha megéhezne és minden délután a nyitott ablakban ült és várta, hátha visszatér a kismadár.
Mégis jó érzés töltötte el a szívét, mert örült annak, hogy életben maradt, és megnőtt a kis állatka. Vonakodva feküdt le este aludni, hiányzott neki a csiripelés. De reggel, a nap első sugaraival egy kedves barát is megjelent az ablakban. Vidám csiviteléssel ébresztette megmentőjét. Bence mosolyogva szaladt a maradék reggeliért: két szöcske, egy sáska. Cserébe hálás csipogást kapott a madártól, aki ez után minden nap meglátogatta a kisfiút.