Néma sikolyom szétszakítja a csendet,
szívem összeszorul, s utálom az életet.
szeretet, megértés ilyenkor távoli és hazugság,
szemem könnyel teli és hagyom, hogy a szomorúság
átjárja a testem, hogy a fájdalmat teljesen átérezzem.
Majd összeroppanok e nagy teher alatt,
nem tudom mennyit bírok, míg 1 falat
a torkomon nem akad, s szívem a bánattól meg nem szakad.
Nem tudok szeretni, hinni, bízni, remélni,
elhagyott minden, mi jó volt egykor, s emberi.
Nem vagyok már élő sem holt,
lelkem szívemmel együtt sikolt.
Nem tudja már elviselni a kínt:
mi egész énem járja át megint.
Mi a szerelem, mi jó és miért fáj?
Egy kérdésre se tudom a választ már.
Tudatlan vagyok és egymagam.
Gondolatok visszhangzanak agyamban.
Míg el nem nyom a nyugtalan álom,
vergődöm, mert nincs meg, mire vágyom.
Barátaim, családom messze van tőlem,
s elért egy rossz hullám, nincs, ki átsegítsen.
De másnap, mikor egy barát felkeres,
újra boldog leszek és a szívem repdes.
2010. 06. 19. péntek
