Életem versei

Néha nem tudom, mit vár tőlem az élet,
Néha félek, hogy egy vihar megtörhet.
S nem leszek egész, még így is csak fél vagyok,
Félig sem egész, nyers, hanyag, kicsit undok.
Nem vagyok jó, nem vagyok elég, se szép,
nem vagyok más, csak egy rakás kérdés.
Örök kétkedő, bizonytalan lusta halom,
kinek léte egy nem létező fogalom. 
Miért vagyok mégis itt? Nem tudom,
nem értem, talán fel sem foghatom.
Talán butaságom miatt mosolyognak rám,
elnézik nekem, miért nézek oly' bambán. 
Nem érzik, mekkora harc dúl bennem,
hogy előtörő érzéseim megfékezzem.
Sokszor tűnök ostobának, igen, tudom,
mert egyszerre száz dolog suhan át az agyamon,
s nem kapok rögtön szikrát, hogy gyorsan reagáljak,
mert lefoglalnak a ki nem mondott szavak, s vágyak.
Vágyom arra, hogy jobb legyek, hogy szeressenek,
hogy azt kaphassam, mit én adok nektek.
Lehet, hogy nem sok. Én értékelem túl? 
Válasz nincsen. Kétségeim közt háború dúl.
Lehet, hogy ebben is én vagyok a hibás,
nem érzem, nem fogom fel, mit más
nekem ad, nekem ajándékoz, de bután
csak kesergek itt a szívem egy darabján.
/2014.02.06/