Magamba roskadva ülök a suliban,
Érzéseim kavargó áradatában,
Azzal a tudattal az agyamban:
Ma megint valakit megbántottam.
Nem akarattal tettem, kínomban történt,
Azt hittem ismer engem és megért.
De mégis úgy érzem, hatalmasat tévedtem,
S ezzel a legjobb barátnőmet megsértettem.
/2004/
Minden évben ugyanaz a nap,
Ilyenkor mindenki csak jót kap.
Ki ajándékot, ki tortát,
Ki mások jókívánságát.
De ajándék minden, amit egymástól kapunk,
S az is egy gyönyörű ajándék, hogy élünk.
A kicsi dolognak is kell örülni,
Ezektől lehet boldognak lenni.
Ne szégyelljük, ha elkezdünk sírni,
Az örömöt valahogy ki kell fejezni.
Az élet egy nagy ajándék, amit kapunk,
S felnövünk, párt találunk, s mi is életet adunk.
S annak, akit majd felnevelünk, s szeretünk,
Nem kell más, csak a szeretetünk.
S ez nem múlhat el attól, hogy eleven a kicsi,
Ez szívből jön, de ha nincs, azt nagyon megérzi.
S elhidegül a családjától, s bandába kerül,
Drogozni kezd, cigizni, s lassan leépül
A szervezete, s ha nem kap észhez,
A további „élete” pocsék lesz.
S a gyerek nem egy robot,ami mindig azt csinálja,
Amit mondanak neki, hanem azt, amit saját maga
Gondol. Lehet, hogy az az út nem a leghelyesebb,
De a saját hibáiból tanul legjobban a gyerek.
Figyelj arra, hogy ne verd meg, ha valamit rosszul csinál,
Inkább ültesd le, s magyarázd el neki, fiam, Te most hibáztál.
A kiabálás nem jó módszer, s az eltiltás se tesz jót a gyereknek,
Hiszen ha nem olyan jó tanuló, mint a többiek,
De valami máshoz többet ért, nem lehet
Attól is eltiltani, amit igazán szeret.
/2002/Átdolgozva 2005. 01. 20.//
Három hét nélküled nagyon hosszú idő.
Hideg van. Fázom. Már a fű se nő.
Lassan telnek az órák, a napok
Nélküled én csak félember vagyok.
Belehalok, ha nem láthatlak,
Nem ölelhetlek, nem csókolhatlak.
Nagyon hiányzol már, Édesem,
Hisz olyan vagy Te nekem:
Mint csillagok a kék égnek,
Mint a zöld szín a leveleknek.
Elválaszthatatlanok,
És örök érvényűek, olyanok,
Mint amilyenek Mi vagyunk,
S egymás iránti érzéseink.
/2004. 10. 10/
Egy másodperc a születésünk,
Egy másodperc, míg igazán élünk.
Egy másodperc a szerelem,
Egy másodperc az életem.
Egy másodperc a csók,
Egy másodpercig Tied vagyok.
Egy másodpercig fáj,
Egy másodperc a halál.
/2005. 01. 21./
Kérve kérlek egyetlen Kedvesem,
Engedd meg még azt nekem,
Hogy megmutassam milyen
Az, mikor él bennem a szerelem.
Kérlek pici Szerelmem,
Ezt nem rejtegethetem,
Mert ezt csakis irántad érzem,
Megérdemled, hogy kifejezzem.
Kérlek, ne hagyj el csak addig még,
Míg megmutatom szerelmem erejét.
Kegyetlen erejét és töretlen szépségét,
Ha ezt elveszteném, meghalnék.
Kérlek, ne engedd, hogy elhalasszam,
Ne engedd, hogy másnak adjam.
Másnak adjam, mi csak Tied,
Szívem dobog, de csakis Érted.
/2005. 01. 21./
Magyarórán ülünk éppen,
Káosz van a negyediken.
Mindenki a magáét mondja,
Egyik a másikat túlordítja.
Ordít az egyik, dumál a másik,
Valaki unja, már s ásít.
A tanárnőnek már elege van,
Hogy mindig csúszunk időpontban.
De hogy legyen, s mint legyen
Eldönteni lehetetlen.
Végre sikerült mindenben megegyezni,
A héten senki sem szeretne írni
A tételekből, se felelni,
Jó lenne azt szünet utánra tolni.
De nem lehet, a tanárnő
Hajthatatlan: felelni jő
Bazsinka Dávid. Tessék, Jannus
Pannonius munkássága. S máris
Megkönnyebbül az osztály
ogy másnak felelnie nem muszáj.
De lám csöngetnek, az osztály
Felmorajlik. Szétszéled a nyáj
Egy másodperc alatt. Menekült,
S szinte az óra elöl elszaladt
Minden diák, hisz félt, ha marad
Kikérdezik, s a szó a torkán megakad.
/2004. 12. 13/ Átdolgozva 2005. 01. 20.//
Volt egy álmom. Rólad szólt.
Álmomban még hétfő volt.
Ott álltál a tömeg közepén,
Mindenki Téged ünnepelt, kivéve én.
Csak ültem és nem szóltam,
Ha rám néztél, félve mosolyogtam.
Neked fontos ez a nap, ezt biztosan tudtam,
Elrontani nem akartam, inkább hazudtam.
Hazudtam, hogy nem fáj már semmi,
Szívemen a seb már kész behegedni.
Hazudtam, hogy nem szeretlek már,
Hogy szívem Téged vissz nem vár.
A válasszal kicsit megzavartalak,
Nem hitted, hogy hamar feledni tudlak.
Pedig nem így volt, de elhitettem veled,
Hisz azt hittem nem érdekel ez már téged.
Így volt-e, vagy nem, most már nem érdekel,
Az a baj, hogy szívem Téged nem enged el.
Az álomnak itt hírtelen vége lett,
Ami vérző szívemnek nagyon jót tett.
/2004. 04. 19./
Mikor megérkezett Édesem,
Vörös rózsa volt a kezében.
S mikor odaadta nekem,
Mondta: Szeretlek Kedvesem!
Ott térdelt előttem, nézett szerelmesen,
A tűz csak úgy lángolt a szemében.
S olyat tett, mit előtte senki sem,
Gyengéden megcsókolta a kezem.
Csak néztem rá, nem tudtam, mit tegyek,
Annyit tudtam mondani: szeretlek.
Beteljesült, amiről álmodott kis szívem,
Egyetlen szerelmem megkérte kezem.
Boldogságtól remegő hangon feleltem:
Igen, hisz Te vagy az Egyetlenem.
Látszott rajta, hogy megkönnyebbült,
Pedig a választ tudta, mégis nagyon örült.
Ez a hat hónap Veled, Szerelmem,
Maga volt a mennyország, s hiszem
A következő sok hat hónap is lesz legalább
Ilyen boldog, de lehet akár boldogabb.
Hisz lehet ennél boldogabb, ha minden percben
Veled lehetek, s ölelhetlek, csókolhatlak, s nem
”csak” néha találkozhatunk, mint most még, de
Ez az iskola miatt van, nem tehetünk ellene.
De ez a vers nem az iskoláról kell szóljon,
Hanem Rólad, Rólam, szóval Rólunk,
Hogy pici szíved mindig mosolyogjon,
Hisz szeretjük egymást, és együtt vagyunk.
Souvenirt nem adhatok, hisz mindenem Tiéd,
De újat, meglepetést talán tudok mutatni még.
Szeretlek. S nem győzöm szavakkal leírni, amit
Érzek irántad oly rég. Ez az érzés titokzatos, mint
A tenger mélye, s nem tudod, mit hoz a jövő,
Csak reménykedsz: szerelmeddel múlik tovább az idő.
/2005. 01. 04. Kedd/
Van valaki ezen a világon,
Kit nem engedek el semmi áron.
Ő nekem a nagy Ő, a nagy Szerelem,
A boldogság, s biztonságot nyújt nekem.
Szeret és én is őszintén szeretem,
S e szerelem forró és önzetlen.
Egy életen át tart, s ahogy szólt a mondat,
Nem egy pár hónapos kamu kapcsolat.
Nem. Ez egy életre szóló, örök szerelem,
Melynek vége nem lesz sohasem.
Mert halálunk után is egymáséi
Leszünk, akkor is, ha a sors őt másnak ítéli.
Nem engedek, nekem ő kell, Te kellesz,
S remélem Te is eképpen vélekedsz.
Rólam, s csak remélni tudom, hogy nem unsz meg,
És azt, hogy mást szeretsz nem érem meg,
Mert ha nem kellek Neked,
Vedd el inkább az életemet,
Minthogy látnom kelljen, életed akkor boldog,
Ha Szerelmem, veled együtt nem vagyok.
Most azt mondod még, s bizonyítod,
Szeretsz, s szavadat meg is tartod.
Legyen így, ez nekem csak jót jelent,
Hisz az elkárhozástól az éned ment
Meg, s hogy velem vagy. S elég a tudat
Hogy valakinek igazán fontos vagy.
Az a valaki én vagyok! TE, Szerelmem,
Elmondhatatlanul fontos vagy nekem!
Kimutatni és éreztetni sem könnyű,
De talán nagy nehezen nekem majd sikerül.
De ha nem érzed most, hogy mennyire szeretlek,
Hogy érezhesd, nem tudom, mit tehetek.
Szerelmem, Te vagy nekem az élet,
S nálad jobb nincs, nálad jobbat szívem nem is remélhet.
Olyan boldoggá teszel, hogy el sem tudom mondani,
S ezt az érzést nem lehet talán már fokozni.
Ha velem vagy, elröpítesz az égig, szebb világba,
S ott veled rálelek az igazi, szívből jövő boldogságra.
Együtt repülünk kézen fogva a mennyországig.
Szeretlek, s nem tudom, mit mondhatnék még,
Hogy tudd: Te vagy nekem a legfontosabb már oly rég.
/2004. 12. 21./
Újra eljött az az óra,
Minek rettegés minden pillanata.
Minden diák rettegve várja
Mikor kerül sor arra,
Hogy a táblához kimenjen
És egy feladattal szenvedjen
Fél órán keresztül
Minek a tanár nem örül.
Jaj, belépett itt a végünk.
S dobja rögtön mentő övünk:
Van kérdés? Ez természetes,
Mert ha nincs, az végzetes.
Az osztályban csend honol,
Míg a tanárnő a helyére bandukol.
A hetes jelent és el nem felejti,
A tanuló helyett diákot kell mondani!
Leülünk, s mindenki a füzetét bújja
De az anyagot kívülről senki sem fújja.
A tanárnő szólít, s egy diák a táblához sétál,
A feladatot elolvasván a lélegzete is eláll.
Ha mást nem is, de felírta a képletet legalább.
S csattan a tanárnő hangja: tovább.
Nagy nehezen elkészül a feladat,
A diák örül, hogy végre a helyére baktathat.
Míg a hetes a táblát törli,
A tanárnő egy újabb áldozatot szemel ki.
De már csak öt perc van vissza,
S mivel a szünethez a tanárnak is van joga,
Feladja a feladatot házinak,
Megkönnyebbülve felsóhajtanak
A diákok, vége az órának már,
A tanár pedig mosolyogva kisétál.
/2004. 12. 17./
