Életem versei

Gondolatok suhannak
Kimerült agyamban,
Félmondatok kullognak,
S én fekszem az ágyamban.

Lecsukom szemem,
Érzem,nagyon fáradt,
De agyam nem pihen,
Hiába olyan lankadt.

Összerak még pár rímet,
Egy-néhány egyszerű sort,
Elkeni,mint cukrász a krémet,
Aztán ráhinti a porcukrot.

Pedig kirímelte magát,
Az előbb írtam verset,
De tudja már a dolgát,
Versbe szedi a rímeket.

Most már elég,lefekszem,
Remélem agyam is megpihen,
Holnap új erővel befejezem,
Így van ez,minden rendben.

Jó éjszakát,szép álmokat,
Kedvesemnek küldök csókokat,
Szerelmet és virágokat,
Álmodj szépeket és boldogokat!
Szeretlek

Fejemben a gondolatok megvetik helyüket,
Sajnálkozva,lassan ők is álomba merülnek.
/2005.05.25./

Lehull egy esőcsepp, s hangtalan
Szétrobban az aszfalton alaktalan.
Eggyé válik a vízzel, s teszi azt,
Egy gyorsan múló, röpke pillanat alatt.

Egy röpke pillanatnyi idő,
Míg egy arra tévedő piciny szellő
Gyengéden simítja arcod. Oly boldog szívem,
Édesem, nekem Te vagy a Minden.

Egy pillanat mily kicsiny tartam,
Míg egy szót a szívedhez súgtam,
Míg a hajamat kibontottam,
Míg az ajkaidat forrón csókoltam.

Egy pillanatig tartott a félelem,
Mert féltettem kicsi szívem,
Mert nagyon kétségbe estem,
Mert hírtelen jött, s megijedtem.

Egy pillanatig hittem el,
Szíved tele reménnyel,
Éledező szenvedéllyel,
Féltéssel és szerelemmel.

Egy pillanatig hittem azt,
Lelkemnek Te adhatsz vigaszt,
Mellettem mindig kitartasz,
Mit irántad érzek: igaz.

A következő pillanatban,
Mindezt biztosan tudtam,
Átöleltem, megcsókoltam,
Akkor már az övé voltam.

Egy pillanat alatt történt minden,
Ezt a pillanatot mindig átélem.
Együtt vagyunk, ő az életem,
Egy a fontos: az igaz szerelem.
/2005. 05. 04./

Nincs harag, nincs bánat,
Emléked szívembe zártad.
Nem tépi ki őket onnan senki,
Megtanítottak emlékezni.
Emlékezni egy olyan fiúra,
Ki régen a szívem megdobbantotta.
Most más szív dobog érte,
Csak nehogy ezt is elveszítse.
Szívemet én is másnak adtam,
Kiben a Szerelemre rátaláltam.
Remélem boldog, hisz én is az vagyok,
Megváltozott, de bele nem szólhatok.
Csak egy dolog zavar igazából,
Miért kerül, miért dob el magától?
Mert ő kérte még: a szakítás ne
Menjen a család kárára. De
Pont ő az, ki ezt teszi,
Pedig nem sokszor tudnánk találkozni.
De mindegy. Te döntöttél így, ezt is elfogadom,
Emléked szívemben tartogatom.

Legyen szép minden napod,
Kívánok boldog születésnapot!
/ 2005. 04. 19./

Megjöttél, és szorosan magadhoz húztál,
Láttam a szemedben, hogy már megbocsátottál.
Megbocsátottál azokért a szavakért, amiket
Az együtt töltött idő után nem érdemeltél meg.

Egy érintésedből rögtön tudtam, nagyon félsz,
De nem hazudtam: szeretlek, s nem veszíthetsz
Így el. Lassan, de megnyugodtál, s nevettél,
Megmutattam, hogy tévedtem, s Te is tévedtél

De most újra élek, szertelenül és vadul,
Tudom, most nem sülhet el semmi balul.
Csak a Tied vagyok, hidd már el Kedves,
Nincs oly ember, ki nálam jobban szerelmes.

Még gondolatban is csak Tied vagyok,
Minden éjjel, Szerelmem, Rólunk álmodok.
Álmodom azt, hogy mindig együtt leszünk,
Álmodom azt, hogy vadul szeretkezünk.

Együttlétünk minden pillanata vadul ég bennem,
S boldog vagyok, hogy Kedvesemet boldoggá tehetem.
Ahogy feküdtél mellettem, elöntöttek az érzelmek,
Végre értelme lett, eddig értelmetlen életemnek.

Mióta velem vagy, csodaszép a világ,
Nekem nyílik a réten az összes virág.
Mióta velem vagy, tényleg boldog vagyok,
A legtöbb rossz elszáll, s a világra kacsintok.

Fogoly voltam eddig, saját magam rabja,
De jött Kedvesem, s váramat lerombolta.
Kiengedte onnan fonnyadó szívem,
Hogy újult erővel, újra dobogni kezdjen.

S ez a szertelen szív csakis Érted dobog,
Tudd meg, Veled nagyon boldog vagyok.
Remélem ez az érzés örökké fog tartani;
Egyetlen célom: Téged boldoggá tenni!
/2005. 04. 04./

Volt, hogy azt hittem, mindennek vége,
Volt, hogy nem tudtam, mit tegyek Érte.
Volt, hogy féltem: elveszítem örökre,
Tudtam: nincs élet nélküle.

Volt, hogy mindketten akartuk,
Volt, hogy mégis elváltunk.
Volt, hogy egyszer döntöttünk,
Legyen örök a szerelmünk.

Volt, hogy nem engedtelek el,
Volt, hogy küzdöttem a könnyekkel,
Volt, hogy nagyon vártam rá,
Mert csak Ő tehet boldoggá.

Volt, hogy szomorú voltam,
Volt, hogy nélküle sokat sírtam,
Volt, hogy fájt, ha nincs velem,
Mit Tőle kaptam: IGAZ SZERELEM.

Volt, hogy mindentől megóvott,
Volt, hogy magához szorított,
Volt, hogy csak nézett szótlan,
Az érzés elmondhatatlan.

Volt, hogy ragaszkodtam hozzá,
Volt, hogy nem láttam soká,
Volt, hogy egy szót sem szóltam
Így is értett, mindig tudtam.

Volt, hogy gyönyörű volt minden,
Volt, hogy lázban égett egész énem,
Volt, hogy együtt repültünk az égig,
Boldogok voltunk mindvégig.
/2005. 03. 22./

Haragszol rám egy elejtett szó miatt,
Kétségbe vonod bizalmamat.
Pedig véletlen volt és komolytalan,
Hogy azt akkor a fejedhez vágtam.
De Te mégis haragszol,
És teljesen érthető okból.
Megígérem Neked, tudom,
Hogy nem kell még egyszer átélned,
Ami fájt Neked nagyon,
Ami összezúzta életed.
Sajnálom, de tudom ez nem elég,
Hogy megint tiszta, s kék legyen az ég.
De ha kell, bármit megteszek,
Csak hogy Téged kiengeszteljelek!
Nem érdekel, hogy meddig fog tartani,
Nem tágítok, míg meg nem tudsz bocsátani!
/2005. 03. 19./

Ma mentél el, néhány óra épp,hogy eltelt,
De az illatod még most is érzem. Emelt
Szomorúságom szinte már teljesen megfolyt,
Hallom szívedből kiszakadó fájó sikolyt.

Emberek! Rég élők és soká halottak,
Nem lehetne még, hogy kicsit maradjak?
S Te, Isten, ki mindent uralsz,nem
Szánod meg összeroppanó szívem?

Hát nincs e világon senki és semmi,
Se földi lény, se égi erő, aki
Megesne rajtam? Szobámban csend honol.
Minden és mindenki hallgat konokul.

Csak két vergődő szív halk zokogása
Töri meg a percet, s az idő rohanása.
Kattog az óra, rohan a mutató,
S lassan felcsendül a rég nem várt szó:

Indulni. Menni kell s elszakadnom
Az élettől,s két héten át tagadnom,
Hogy nem fáj, ha nem látlak Téged,
Nem fáj, csak majd meghalok Érted.

Meghalok, ha mindig nem ölelhetlek át,
Ha nem súghatom füledbe: Jó éjszakát!
Nincs, ki vigasztaljon, ha rosszat álmodom,
Kinek bánatom mindig elsírhatom.

Oly messzi vagyunk egymástól, és mégis
Nagyon közel, s most tényleg azt kéred:
Menjek, mert muszáj, még akkor is,
Ha tudod, nincs élet Nélküled?

A szív majd megszakad, ha látja,
Mily hatalmas a szomorúsága
E sokat szenvedő szívnek. S féltelek,
Nehogy a fájdalmak végleg összetörjenek.
/2005. 02. 27. -28./

Egy varázslatos álom az életem,
Mióta Édesem, együtt vagy velem.
S ez már hét csodálatos hónapja tart,
Boldog vagyok, mert beteljesült, mit szívem akart.
Teljesült, mert a világ legfantasztikusabb fiúja
Velem van, akit őszintén szeretek, s talán soha
Nem kell elválnunk. Olyan jó lenne, de sajnos
Van, mikor nem elég, ha a szerelem erős.
Azt hiszem, s tudom, hogy nagyon szeretem,
Ragaszkodom hozzá, hisz Ő az életem.
Ö az a férfi, akiért bármit megtennék, s célom:
Boldoggá tenni Őt mindig, s bármi áron.
Tudom, egyszer sikerülni fog, s igazából boldog lesz,
Nekem már sikerült, boldog vagyok, mert szeretsz.

Ez a varázslatos álom, csak remélhetem,
Hogy soha nem ér véget, hogy nem kell felébrednem.
De ha mégis megtörténik, az életem nem
Lesz szomorú, mert oly sok szép emlékem
Megmarad Tőled, miket itt őrzök a szívemben,
S miket senki soha el nem vehet tőlem
/2005. 02. 22./

Hétfő reggel van, esik a hó, hol az eső,
A kedvem is olyan, mint a mai idő.
Hihetetlenül rossz a kedvem,
Rosszul aludtam, s úgy is keltem.
Kellett még a mai naphoz az is, hogy
A tanár cseszegessen. Fogy
A türelmem, sírás határon szédelgem,
Nem tudom, meddig lesz még önfegyelmem.
Félek, olyanra zúdítom dühömet,
Aki semmiről sem tehet.
Félek, hogy nem lesz erőm összeszednem
Magam, kritikus az állapotom, de nem
Depresszió. Nem, az nem lehet, hisz van
Aki szeret, megvéd és vigyáz rám,
Akit szerethetek, akivel boldog minden órám.
Nagyon hiányzol, már nem gondolok másra,
Csak a messzinek tűnő találkozásra.
Hiányod hatalmas űrként él bennem,
S napról napra nagyobb az üresség, s nem
Tudom, hogyan kell megállítani, már
Beleívódott a sejtjeimbe, s ez nagyon fáj.
De hiszem, ha meglátlak, ha átölellek,
Ez az üresség szertefoszlik, hisz szeretlek.
De oly messze vagy tőlem. S szeretném,
Ha ezt a napot örökre elfelejteném!
Tudom, megígértem: optimistán nézem a világot,
De nem értem, pesszimista szemléletem nem változott.
Pedig próbálom máshogy felfogni a dolgokat,
Másképp nézni, átértékelni a gondolatokat.
S most az mondod: próbálni és tenni
Két külön dolog, ettől nem fog sikerülni?!
Lehet, hogy igazad van, de a próbálkozás
A tevéshez vezető hosszú úton egy állomás.
Valahol el kell kezdeni, csak egyet nem szabad tenni:
A cél elérése előtt, ha reménytelennek tűnik, feladni.
Erőt veszek magamon, s nem adom fel, míg nem
Sikerül, de egyedül nagyon nehéz. Szükségem
Van Rád, hogy itt legyél velem. S megyek,
Ha Neked kellek én, hogy vigasztaljalak. Ott leszek,
Hogy erőt adjak, hogy a dolgokat megbeszéljük,
Hogy átöleljelek, s hogy álmainkat együtt megvédjük.
Most megnyugodtam egy kis időre, s remélem
Ez az állapot kitart egy ideig. S bizton hiszem,
Nem jutok el még egyszer idáig. Ez az állapot
Nem fekszik, mert olyan vagyok, mint egy élő halott.
Ahogy múlik az idő, egyre jobban azt érzem,
Ezt a napot végleg el kell felejtenem.
/2004. 11. 15./

Az éjjel érdekes álmom volt,
Ami az árvíz idején játszódott.
Ázsiában, és ott Édesemmel
S néhány felnőttel és gyerekkel
Bent rekedtünk egy erdőben,
Mi már félig állt a vízben.
Nagy hullámok döngették a falakat,
A gyerekek féltek, s a szüleikhez bújtak.
Felmásztunk Kedvesemmel az egyik falra,
Hogy lássuk, mikor jön a következő áradata
A felbőszülő óceánnak. S egyszerre hatalmas
Hullámok csapódnak a falhoz. S fájdalmas
Kiáltással felkel szegény gyerek, kit a víz
Nekivágott a falnak Sír, vígasztalom. S visz
Minket a következő hullám, de nem hagyom
Magam, s a legközelebbi tárgyat megfogom.
Elment a víz gyorsan biztonságosabb helyre
Megyünk. A többiek jönnek elénk sietve.
Dönteni kell, ez így nem maradhat,
Hisz az erőd bármikor ránk omolhat.
Döntök, megyünk, hisz hegy van mögöttünk,
S ha a tetejére felérünk, megmenekülünk.
De magas az, s nem tudjuk idejében elérni,
Akkor próbáljunk meg a barlangokban elbújni!
Lehetetlen, a gyerekek nem tudnak felmászni,
Akkor kénytelenek vagyunk őket felvinni!
Ha itt maradunk a vízbe fúlunk!
Nem jönnek. Többet tenni nem tudunk!
- Mondtam Édesemnek, s összeszedtünk
Élelmet, takarót, gyerekeket s elmentünk.
Az erődből kilépve homokos domb várt ránk,
S hátulról pedig a hatalmas óceán hullámai
Közeledtek fenyegetően, ahogy próbáltunk feljutni.
A gyerekek is csak jöttek töretlen,
Tudják ők is, beszélni most értelmetlen.
A kisebbeknek segítettek a nagyok,
Tudták ők most már összetartozók.
Nagy nehézségek árán elértünk egy
Teraszt, megpihentünk, de már megy
Is tovább a kis csapat, mert tudja
Most az életéért harcol. Ha megállna
Ide veszne, de nem hagyjuk ezt, ha
Már eddig elértünk, nem adjuk fel. Ma
Így is sok embert veszítenek el, akit
Kicsi szívünk nagyon szeret. Senkit
Nem hagyunk el, s már látom
A barlangot, menekülésünk esélyét,
Gyerünk gyerekek, csak három
Méter, ez már gyerekjáték.
Fent vagyok, Édesem feladja
Kicsiket, s márcsak az apa,
Ő az utolsó, ő hiányzik még.
Kimerült. A kicsik felsegítenék,
De nem hagyja, odamegyek,
Megfogom kezed, s felsegítelek.
Megbújunk egy csendes zugban,
Félelemtől reszket még a levegő,
Inkább lennénk most otthonunkban,
De nem lehet, az áradat jő.
S egyszerre hatalmas robaj törte
Meg a csendet, elmosta a föld
Színéről az erdőt. Sokak élete
Mély kínok között végződött.
Balgák, hisz sikerült nekünk is,
De a látványtól kicsordul könnyünk és
Fáj a szívünk, mert pont előttünk
Ér véget életük, kiket szerettünk.
S a kis csapat sírva, összebújva,
A következő csapásra várva,
Reszketve, ölelve szorosan egymást
Várja az égből a mentő áldást.
Istenhez fohászkodik: kicsi, nagy,
Felnőtt, s mindegy honnan való vagy.
Együtt kérjük az Urat, kérjük legyen vége
S megúszhassuk e szörnyű átkot élve.
A gyerekek a kimerültségtől fáradtan
Estek a megvetett fekhelyre, csak én
S Kedvesem maradtunk ébren. Vigyáztam
A kicsik álmát, ne zavarja zaj, se fény.
S Édesemmel ketten, a barlang előtt
Megbabonázva álltunk, s néztük, ahogy jött
A hatalmas hullám, mi elmosott
Mindent, csak romokat hagyott
Maga után. Szörnyű élmény volt,
Megrázó. Szerelmem magához szorított,
Félt Ő is, de jobban féltett minket,
Hála Istennek, a magasság megmentett.
/2005. 01. 23./