Oly soká vártam Rád,
Eltelt sok szomorú év,
De sajnos gondolád
Nem hajthatja ide a hév.
Nem tudom mire jó az,
Hogy nem lehetünk mindig együtt.
Nekünk már az sem vígasz:
Szerelmünk ad majd elég erőt.
Immár tíz csodálatos és boldog
Hónapot töltöttünk szerelemben.
Szememben könny csillog,
Oly boldoggá teszel Kedvesem.
Mérhetetlen boldogságot érzek,
Csak ne lennél oly messze,
Biztonságot nyújtanak a kezek,
Mikor derekamon kulcsolod össze.
Nehéz ezt a gyönyörű érzést
Szavakba önteni,
Az az egyetlen kérdés:
Lehet valakit így szeretni?
Biztosan lehet,hisz mi
Vagyunk rá a bizonyíték,
Amit nem szabad:titkolni,
Hisz akkor megöl a keserűség.
Boldogok vagyunk,a világ
Csak úgy ragyog körölöttünk,
De nem mi hajtjuk a gondolát,
Meg még nem menekülhetünk.
Vihart kavarnak féltő szüleink,
Iskolánkat befejezni kényszerítenek.
Tudjuk ők csak jóakaróink,
Válaszúttal fenyegetnek.
S elfogadjuk a kínok kínját,
Pedig szívünk mást óhajt,
S mi csak húzzuk az igát,
Mert tudjuk utunk egyfelé tart.
Együtt indulunk el a rögös úton,
Mert szívünk remélte,közös álmunk
Beteljesűl,nem adjuk fel félúton,
Hisz a nehezén már túl vagyunk.
Bár lehet,lesz ennél nehezebb is,
Mert szorosabb lasz a kötődés
De megoldjuk ezt a dolgot is,
Nem kap helyet a kétségbeesés.
Nem hátrálunk meg,nem,
Azok nem mi vagyunk,hanem
Inkább egymás szemébe tekintünk,
S egy mosollyal tovább lépünk.
Remélem,sőt már biztosan érzem,
Ez a kapcsolat más,mint a többi.
Ő már télleg az életem,
Nem fogom soha elengedni.
Ő az egyetlen,az a férfi,
Kivel együtt tudnék élni,
Akit igazán tudk szeretni,
Akiért érdemes lenne meghalni.
Ha elhagy,abba belehalok,
Nincs más,kiért élni akarok,
Hazudok,hisz lesznek gyerekek,
Kiknek sok örömet szerezhetek.
De a gyereknek nincs ” értelme”,
Ha nincs velem az a férfi,
Kinek az életem szentelem,vele
Akarok és tudok csal élni.
Ő nekem a Minnden,télleg
A mindenem,s szeret engem,
S nekem más nem lényeg,
Csak az igaz érzelem.
Hazugságktól keserű lesz az élet,
Nincs boldogság,szeretet,
Csak a kín tépi a sebeket,
Így nem lehet élni életet.
De nem.Ő szeret és én is őt.
Ez a legfontosabb nekünk.
Ebből gyüjtünk,s nyerünk erőt,
Hogy minden álmot elérjünk.
Vágyom Rád a nap minden
Egyes rohanó percében,
De sajnos meg nem tehetem,
Hogy minden időm Veled töltsem.
Pedig milyen boldog lenne szívem!
Már elképzelni sem merem,
Mert ha az álomból felébredem,
Még jobban sóvárogna lelkem.
Néha csak annyit szerenék,
Ha szorosan átölelhetnélek,
De nem tehetem ezt meg,
Mert elválasztanak a mérföldek.
De nem ők a hibásak,
A Sors rendelte így,
Alárendelt akaratának,
Mert ő nagyon irigy.
Nem bőkezű szerencsében,
Boldogságban,jólétben,
Örömben és kedvességben,
A rosszat látja mindenben.
Ha rosszul sül el valami,
Rögtön a Sorsra kenik,
Pedig ő arról nem tehet,
Ezt írták meg az Istenek.
Ezért kérem most a sorsot,
Sorsod kérje meg,
Fonódjanak össze a sorsk,
S éljünk ketten egy életet.
S ha az Istenek máshogy szólnak,
Vigyen el inkább a holló,
Hogy nélküled boldoguljak?
Nincs rá se remény,se szó.
Nélküled a nap se melegít,
Nem terem a fákon gyümölcs,
Már a feledés sem segít,
Az érzés belém égett gyümölcs.
Se orvosi műszer,se boszorkányság,
Nem szedi ki belőlem a jót,
Belém égett a boldogság,
Lelkembe hagyva foltot.
De nem sötét az,hanem fehér,
Árva lelkem,akár a gerle,
Ki mikor otthonába tér,
S nem várja ott,csak a csendje.
Mit hátra hagyott reménykedve,
Mire mégegyszer visszajön,
Nem lesz ott már vele,
Helyébe lép az öröm.
Egyszer eljő a nap,mikor
Nem választhat el minket senki,
Részegek leszünk a boldogságtól,
Társak vagyunk:testi.lelki.
/2005.05.25./
