Életem versei

Egy délután szürke mindennapjaim ablakán kilestem,
még idegen volt a férfi, akivel gyermekemért mentem.
Barátnőm párja ő, de amikor megláttam, remegtem,
hangomra alig találtam, zavaromban ültem csendben.

Kedves volt, mosolygós, szívesen beszélt, szinte pezsgett,
alig mertem ránézni, féltem kicsit attól, hogy talán kinevet.
Kisugárzása belsőmig hatolt, és átmelegített, nem értettem,
a sok pozitív érzés szinte letarolt, és igen, talán kicsit féltem.

Féltem, hogy ez a nap után megváltozik minden, miben hittem,
hogy hozzá fogom hasonlítani kivel az életem éppen élem.
Féltem, mert tudtam, ha ezt valaha, akár egy percig is megteszem,
rájövök, hogy amit eddig nem leltem, létezik, van kiben keresnem.

Olyan furcsa volt vele lenni, mégis olyan ismerős, otthon vagyok érzés,
a felismeréstől a hideg is kirázott, fejemben kavargott ezernyi kérdés.
Akkor láttam őt először, mégis mély nyomott hagyott bennem,
vonzott magához, mintha összetartoznák valahogy mi ketten.

Talán csak ezt szeretném, de most összekuszálódott a fent és a lent,
nem tudom már mi a nevem, ki vagyok ebben az életben, lehetetlent
átélni és feldolgozni időre van szükségem. Még szinte fel sem fogom,
a közelemben volt ő, s már csak rá gondolok. Döbbenten bámulok.

2021.06.28.

A szívemben hordozlak, mert ott lakik a szerelem,
de a lelkemhez kötődsz, így marad örök, végtelen,
az, mit irántad érzek, amin nem változtathat semmi,
így leszünk mi együtt, míg élek, és ha már csak senki.

Ismeretlenül is ismerlek, hozzád húz a láthatatlan erő,
melletted elszáll minden gond, lelkem gondtalan felhő.
Általad olyan ember lehetek, akivé válni vágytam régen,
hiszel bennem oly nagyon, hogy erejével magasan szállok az égen.

Csillagok fényében fürdetsz, és én téged az enyémben,
boldog mosolyom ajkaiddal áll összeköttetésben.
Reménnyel telve térünk vissza egymáshoz újra és újra,
Te vagy a végzetem! A szívem, lelkem halkan ezt suttogja.

Sorsunk összefonódott egy többlépéses táncban,
vezetjük egymást, tanítjuk, és elveszünk egymásban.
Hol lassabb a zene, hol gyorsabb, s van, mikor csak bennünk szól,
lelkünk zenéje is egy ritmusra jár, néha elengedsz, néha fogódzol.

Talán csak naív vagyok, mikor arra gondolok,
veled a gondok sem lehetnek akkora kunsztok.
Mert már nem egyedül állsz szemben a haddal,
fogd a kezem, nem hagylak egyedül semmi bajjal.

Szeretlek. Féltelek. Bár tudom, erőd nagy,
nem kímélt az élet, rögös volt idáig az utad,
de hiszem: nem véletlenül ismerkedtünk meg,
szeretném szebbé tenni az életed, a jelened.

A múltad, amit engedtél megismerni, elfogadom,
nem voltál talán átlagos, de ezt igazán nem bánom.
Lehet, hogy bután hangzik hangosan kimondva,
tudva milyen voltál, érzem magam biztonságba.

Benned van, részeddé vált, de így lettél az a férfi,
ki elrabolta szívem, kit tudok őszintén tisztelni.
Olyannak szeretlek, amilyen vagy, s mosolyogva látom,
hogy a hatás kölcsönös, s én oly rég óta erre vágyom.

Adni és kapni viszont, egymást emelve az égig,
tanítani kedvességgel, kitartani mindvégig.
támogatni egymást, segíteni és nyújtani a kezet,
fényt gyújtani, mielőtt bármelyikünk eltéved.

2021.08.04.

Hazafelé tartottam, de egyszer csak egy ismerős dallamfoszlány megtoppantott. Közben a szél energia- és örömimpulzusokat lökött felém. Letaglózott. Miután felocsúdtam, elindultam a hang felé. Vonzott magához. Ahogy közeledtem, úgy erősödött bennem egy érzés: itt a helyem. Csend lett. Átjárt a csalódottság: elkéstem. De tovább megyek, izgatott vagyok, minden zajra figyelek. Végül megtalálom, amit kerestem. Egy tükrös terem, pár emberrel. Nyitott ajtón át leskelődöm, vívódok, hogy bemenjek-e. Bent táncot tanultak. Csak egy ember hangját lehetett hallani. Számolt és mozgott: egy: láb fel, kettő: lép, három: kar lendít, négy: másik kar…de már őt sem hallom. Karomat érinti egy kéz. Összerezzenek. Belenézek a kék szempárba és elakad a lélegzetem. Hosszan bámultam, mire megszólalt: Szia, Győző vagyok! Tagja a csapatnak. Ha szeretnél, bejöhetsz, és akár ki is próbálhatod magad. Mosolyog rám, és bekísér a többiekhez. A kisugárzása magával ragad. Szavaim a torkomra fagynak. Végtelen nyugalom száll meg. Tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Barátságos arcok fogadnak. Mesélnek, majd táncolnak, most zenével. Megbűvölve nézem őket. Mintha erre születtek volna. Látszik, mennyire élvezik. A tánc és a zene szeretete hozta őket össze. Nagyon tetszett az előadás. Boldogan, felszabadultan hagytam el az épületet. Varázslatos élmény volt. Vonzották a tekintetet. Sugárzott róluk az öröm, s a jókedv. Sok idő telt el az óta, hogy ott jártam. Más fele sodort a szél. De ha becsukom a szemem, visszakerülök közéjük, és átjár az a furcsán jó érzés: boldogsággal vegyes nyugalom, mégis szikrázó izgalom.

Győző és a P.D.S. tánccsoport

A szerelem, amikor felemészt a vágy,
mikor mindenhez van újra energiád,
mikor szépen szólnak a szerelmes dalok,
mikor neked ragyognak az égen a csillagok.

A szerelem, amikor vele lennél minden percben,
mikor érinted, csókolod, öleled csendben,
mikor megismered mindent rezdülését,
mikor elfogadod a jót, hallgatod szívverését.

A szerelem felemel az égig, szinte szárnyalsz,
majd aláhullasz a mélybe, fázol, szinte belehalsz.
Mikor azt hiszed, nem lehet ennél jobb az élet,
mikor nem tudod mit tettél, miért oly gonosz veled.
Bántod, mikor szereted, és ő bánt, mert nem érted,
kétségek férkőznek közétek, s mérgezik a szerelmet.

Vele lennél mindig, félted, talán túlságosan,
féltékenység kínoz, vádolsz immár baráttalan.
Elfeleded, mi jó volt, önmagad árnyéka vagy.
Szerelem? Ugyan! Birtokolsz, uralsz, hanyag
érzelmek árasztottak el, mérgezik elméd,
ha nem figyelsz, nem küzdesz, elemészt.

Szerelem. Nem elég. Egyedül nem küzdhet annyi rossz ellen,
legyen mellette sok barát: önzetlen, bizalom, odaadás. A lelkem
átjárja majd az erő, s boldogság, hogy igen, az én szerelmem
nem akar így majd mással lenni, s ezért mindent megtettem.
2020.04.12.

Nem értem miért akkor jövök rá, hogy szeretem,
ha már elküldtem, s helye rég kihűlt mellettem.
Miért most hiányzik,
miért most virágzik
érte szívem, s mikor itt volt nekem,
bántottam és nem értékeltem.
Voltak, amik nem tetszettek benne,
volt, amit nem tettem meg érte,
de sok jó és szép is volt, miket
együtt éltünk át. Szeretetet.
Törődést, félreértést és sok valóságosat,
mik mással sokszor csak álom maradt.

Szeretnélek újra látni,
karommal átölelni,
érezni ajkaid az enyémen,
s szeretni Téged egészen.

Tudom, amit tettem veled önző volt,
megmarad benned, mint vérző folt,
de igyekszem majd a vérzést elállítani,
s a még fájó sebed hamar begyógyítani.
Hogy újra átélhesd a világ legszebb csodáját,
szeretni és szeretve lenni egy életen át.

Mindketten változunk, ahogy a világ,
de szerelmünk most csak nyíló virág.
Két évet már boldogságban töltöttünk,
s hiszem, hogy ennél többet is elérünk.

Sok dolog van, mit már most máshogy látok,
de még tőled megbocsátásra várok.
Tudom, bűnöm nagy, és nehéz a döntés,
de várok, míg újra el nem fog az érzés.

Ha szeretsz még, és megadod az esélyt,
szeretni foglak és táplálom a reményt.
Tudom, nehéz ezek után bennem megbíznod,
de nem akarok újabb fájdalmat, csak boldogságot.

Kockázat nélkül nincs nyeremény, nincs élet,
nincs szerelem, nincs semmi csak a végítélet.
Kérlek, fogadd el tőlem bocsánatkérésem,
és fogadd el a szerelmet, mit újra neked adnék, mint régen.
/2010.05.06./

Te nem szeretsz, és én sem szeretlek,
csak vágyódunk egy érzés, egy ígéret után,
s ha elhagysz egyszer, én nem szenvedek,
mert mindez hamis, kacér álom volt csupán.

Nem vagy igaz, míg nem érinthetlek, képzellek,
szavainkat elfújja a szél, nem tartósak, elillannak,
a vad ígéretek szemérmes vágyakká szelídülnek,
már Te sem tudod, az egészet miért velem akartad.

Kínoz egy érzés belül, félek, túl hamar túl sokat akarok,
de közben nem tudom mennyit ér, amit magamból adhatok:
egy vérző, megtépázott szív pumpálja bennem a vért,
egy szürke, elhaló lélek köré fonódik némi anyag még.

Hiányzik még mit mondtál, hogy keress, mesélj,
hogy nevetve írd, buta leány, mondd el, ne félj,
vágyom utánad, az elmulasztott lehetőségekre!
Hazudtam, hogy a Te szíved ezt könnyebben túlélje.
2020.04.12. Húsvét vasárnap Z

Nem tudom milyen az érintésed, de szinte éget,
amikor elképzelem, ahogy hozzámérsz gyengéden.
Nem tudom milyen ízű a csókod, de lelkem mélyén tudom,
elveszek majd benne, hiánya égeti ajkaim.
Nem tudom milyen, mikor nevemet suttogod,
talán forró vágy önt el, de most a csend ami körülölel.
Nem tudom milyen, mikor kezed szeretve átfog,
hiányzik mégis, szívem remegve érted dobog.
2020.04.08.-10. Z